Tesóm betöltötte a 3. X-et, és egy Angry Bird-öt kért, természetesen zokniból. Hát lehetett ennek a kérésnek ellenállni?
Szükséges anyagok: - 1 db piros gyerekzokni - 1 db sárga kisbabazokni, vagy zoknimaradék - fehér és fekete színű zoknimaradékok - piros, sárga, fekete, fehér cérna - fekete hímzőfonal - szintetikus tömőanyag - tű, olló
A piros zokninak levágjuk a lábfejét, a sarok varrása alatt, a sárga zokninak pedig az orrészét, a varrásnál
A levágott piros részt kitömjük, majd összehúzzuk a nyílást, és lezárjuk néhány öltéssel. Ez lesz a madár teste. A maradék zoknianyagból 2 darab két nyúlványból álló tarajat vágunk ki, színükkel egymás felé fordítjuk őket, körbevarrjuk, kifordítjuk, kitömjük egy csipesz segítségével (mivel nagyon picike lesz, és az ujjunk nem fér bele), majd a testre varrjuk úgy, hogy az egyik irányba dőljön.
A levágott sárga orrészt szétnyitjuk, színével befelé keresztben félbehajtjuk, körbevarrjuk, de egy kis lyukat hagyunk, ezen keresztül kifordítjuk, lazán kitömjük, majd a nyílást rejtett öltéssekkel lezárjuk. Kész a csőröcske.
Fehér zoknianyagból a képen látható módon, gombostűvel rögzítjük a szemeket, és a mellkasán levő fehér foltot. Fehér cérnával odavarrjuk, majd fekete hímzőfonállal kihímezzük a szemöldökét, a szemgolyókat, és a szemeket is körbevarrjuk, hogy kontrasztosabb és valósághűbb legyen. Legvégül létraöltéssel rögzítjük a csőrt a fejéhez.
Nem maradt más, mint a a 3 picike nyúlványból álló farok, melyet fekete zokni maradékból, vagy bármilyen más fekete anyagból is elkészíthetünk. Fekete cérnával rögzítsük alaposan a testhez.